Szent Benedek Regulája
XXI. De decanis monasterii
1 Si maior fuerit congregatio, eligantur de ipsis fratres boni testimonii et sanctae conversationis, et constituantur decani, 2 qui sollicitudinem gerant super decanias suas in omnibus secundum mandata Dei et praecepta abbatis sui. 3 Qui decani tales eligantur in quibus securus abbas partiat onera sua, 4 et non elegantur per ordinem, sed secundum vitae meritum et sapientiae doctrinam.
5 Quique decani, si ex eis aliqua forte quis inflatus superbia repertus fuerit reprehensibilis, correptus semel et iterum atque tertio si emendare noluerit, deiciatur, 6 et alter in loco eius qui dignus est subrogetur. 7 Et de praeposito eadem constituimus.
XXII. Quomodo dormiant monachi
1 Singuli per singula lecta dormiant.
2 Lectisternia pro modo conversationis secundum dispensationem abbatis sui accipiant.
3 Si potest fieri omnes in uno loco dormiant; sin autem multitudo non sinit, deni aut viceni cum senioribus qui super eos solliciti sint pausent.
4 Candela iugiter in eadem cella ardeat usque mane.
5 Vestiti dormiant et cincti cingellis aut funibus, ut cultellos suos ad latus suum non habeant dum dormiunt, ne forte per somnum vulnerent dormientem; 6 et ut parati sint monachi semper et, facto signo absque mora surgentes, festinent invicem se praevenire ad opus Dei, cum omni tamen gravitate et modestia. 7 Adulescentiores fratres iuxta se non habeant lectos, sed permixti cum senioribus. 8 Surgentes vero ad opus Dei invicem se moderate cohortentur propter somnulentorum excusationes.
XXIII. De excommunicatione
culparum
1 Si quis frater contumax aut inoboediens aut superbus aut murmurans vel in aliquo contrarius exsistens sanctae regulae et praeceptis seniorum suorum contemptor repertus fuerit, 2 hic secundum Domini nostri praeceptum admoneatur semel et secundo secrete a senioribus suis. 3 Si non emendaverit, obiurgetur publice coram omnibus. 4 Si vero neque sic correxerit, si intellegit qualis poena sit, excommunicationi subiaceat; 5 sin autem inprobus est, vindictae corporali subdatur.
XXIV. Qualis debet esse modus
excommunicationis
1 Secundum modum culpae, et excommunicationis vel disciplinae mensura debet extendi; 2 qui culparum modus in abbatis pendat iudicio.
3 Si quis tamen frater in levioribus culpis invenitur, a mensae participatione privetur. 4 Privati autem a mensae consortio ista erit ratio ut in oratorio psalmum aut antefanam non inponat, neque lectionem recitet, usque ad satisfactionem. 5 Refectionem autem cibi post fratrum refectionem solus accipiat, 6 ut, si verbi gratia fratres reficiunt sexta hora, ille frater nona, si fratres nona, ille vespera, 7 usque dum satisfactione congrua veniam consequatur.
XXV. De gravioribus culpis
1 Is autem frater qui gravioris culpae noxa tenetur suspendatur a mensa, simul ab oratorio. 2 Nullus ei fratrum in nullo iungatur consortio nec in conloquio. 3 Solus sit ad opus sibi iniunctum, persistens in paenitentiae luctu, sciens illam terribilem apostoli sententiam dicentis: 4 Traditum eiusmodi hominem in interitum carnis, ut spiritus salvus sit in die Domini. 5 Cibi autem refectionem solus percipiat, mensura vel hora qua praeviderit abbas ei conpetere; 6 nec a quoquam benedicatur transeunte nec cibum quod ei datur.
XXVI. De his qui sine iussione
iungunt se excommunicatis
1 Si quis frater praesumpserit sine iussione abbatis fratri excommunicato quolibet modo se iungere aut loqui cum eo vel mandatum ei dirigere, 2 similem sortiatur excommunicationis vindictam.
XXVII. Qualiter debeat abbas
sollicitus esse circa excommunicatos
1 Omni sollicitudine curam gerat abbas circa delinquentes fratres, quia non est opus sanis me dicus sed male habentibus. 2 Et ideo uti debet omni modo ut sapiens medicus, immittere senpectas, id est seniores sapientes fratres, 3 qui quasi secrete consolentur fratrem fluctuantem et provocent ad humilitatis satisfactionem et consolentur eum ne abundantiori tristitia absorbeatur, 4 sed, sicut ait item apostolus, confirmetur in eo caritas et oretur pro eo ab omnibus.
5 Magnopere enim debet sollicitudinem gerere abbas et omni sagacitate et industria currere, ne aliquam de ovibus sibi creditis perdat.
6 Noverit enim se infirmarum curam suscepisse animarum, non super sanas tyrannidem; 7 et metuat prophetae comminationem per quam dicit Deus: Quod crassum videbatis adsumebatis et quod debile erat proiciebatis. 8 Et pastoris boni pium imitetur exemplum, qui, relictis nonaginta novem ovibus in montibus, abiit unam ovem quae erraverat quaerere; 9 cuius infirmitati in tantum conpassus est, ut eam in sacris humeris suis dignaretur inponere et sic reportare ad gregem.
XXVIII. De his qui saepius correpti
emendare noluerint
1 Si quis frater frequenter correptus pro qualibet culpa, si etiam excommunicatus non emendaverit, acrior ei accedat correptio, id est ut verberum vindicta in eum procedant. 2 Quod si nec ita correxerit, aut forte quod absit in superbia elatus etiam defendere voluerit opera sua, tunc abbas faciat quod sapiens medicus: 3 si exhibuit fomenta, si unguenta adhortationum, si medicamina scripturarum divinarum, si ad ultimum ustionem excommunicationis vel plagarum virgae, 4 et iam si viderit nihil suam praevalere industriam, adhibeat etiam quod maius est suam et omnium fratrum pro eo orationem, 5 ut Dominus qui omnia potest operetur salutem circa infirmum fratrem. 6 Quod si nec isto modo sanatus fuerit, tunc iam utatur abbas ferro abscisionis, ut ait apostolus: Auferte malum ex vobis, 7 et iterum: Infidelis, si discedit, discedat, 8 ne una ovis morbida omnem gregem contagiet.
XXIX. Si debeant fratres exeuntes de
monasterio iterum recipi
1 Frater qui proprio vitio egreditur de monasterio, si reverti voluerit, spondeat prius omnem emendationem pro quo egressus est, 2 et sic in ultimo gradu recipiatur, ut ex hoc eius humilitas conprobetur. 3 Quod si denuo exierit, usque tertio ita recipiatur, iam postea sciens omnem sibi reversionis aditum denegari.
XXX. De pueris minori aetate,
qualiter corripiantur
1 Omnis aetas vel intellectus proprias debet habere mensuras.
2 Ideoque, quotiens pueri vel adulescentiores aetate, aut qui minus intellegere possunt quanta poena sit excommunicationis, 3 hii tales dum delinquunt, aut ieiuniis nimiis affligantur aut acris verberibus coerceantur, ut sanentur.
XXXI. De cellerario monasterii,
qualis sit
1 Cellararius monasterii elegatur de congregatione, sapiens, maturis moribus, sobrius, non multum edax, non elatus, non turbulentus, non iniuriosus, non tardus, non prodigus, 2 sed timens Deum; qui omni congregationi sit sicut pater. 3 Curam gerat de omnibus; 4 sine iussione abbatis nihil faciat. 5 Quae iubentur custodiat; 6 fratres non contristet. 7 Si quis frater ab eo forte aliqua irrationabiliter postulat, non spernendo eum contristet, sed rationabiliter cum humilitate male petenti deneget. 8 Animam suam custodiat, memor semper illud apostolicum quia qui bene ministraverit gradum bonum sibi adquirit. 9 Infirmorum, infantum, hospitum pauperumque cum omni sollicitudine curam gerat, sciens sine dubio quia pro his omnibus in die iudicii rationem redditurus est. 10 Omnia vasa monasterii cunctamque substantiam ac si altaris vasa sacrata conspiciat. 11 Nihil ducat neglegendum. 12 Neque avaritiae studeat, neque prodigus sit et stirpator substantiae monasterii, sed omnia mensurate faciat et secundum iussionem abbatis.
13 Humilitatem ante omnia habeat, et cui substantia non est quod tribuatur, sermo responsionis porrigatur bonus, 14 ut scriptum est: Sermo bonus super datum optimum. 15 Omnia quae ei iniunxerit abbas, ipsa habeat sub cura sua; a quibus eum prohibuerit, non praesumat. 16 Fratribus constitutam annonam sine aliquo tyfo vel mora offerat, ut non scandalizentur, memor divini eloquii quid mereatur qui scandalizaverit unum de pusillis.
17 Si congregatio maior fuerit, solacia ei dentur, a quibus adiutus et ipse aequo animo impleat officium sibi commissum. 18 Horis conpetentibus dentur quae danda sunt et petantur quae petenda sunt, 19 ut nemo perturbetur neque contristetur in domo Dei.
XXXII. De ferramentis vel rebus
monasterii
1 Substantia monasterii in ferramentis vel vestibus seu quibuslibet rebus praevideat abbas fratres de quorum vita et moribus securus sit, 2 et eis singula, ut utile iudicaverit, consignet custodienda atque recolligenda. 3 Ex quibus abbas brevem teneat, ut dum sibi in ipsa adsignata fratres vicissim succedunt, sciat quid dat aut quid recipit.
4 Si quis autem sordide aut neglegenter res monasterii tractaverit, corripiatur; 5 si non emendaverit, disciplinae regulari subiaceat.
XXXIII. Si quid debeant monachi
proprium habere
1 Praecipue hoc vitium radicitus amputandum est de monasterio, 2 ne quis praesumat aliquid dare aut accipere sine iussione abbatis, 3 neque aliquid habere proprium, nullam omnino rem, neque codicem, neque tabulas, neque grafium, sed nihil omnino, 4 quippe quibus nec corpora sua nec voluntates licet habere in propria voluntate; 5 omnia vero necessaria a patre sperare monasterii, nec quicquam liceat habere quod abbas non dederit aut permiserit. 6 Omniaque omnium sint communia, ut scriptum est, ne quisquam suum aliquid dicat vel praesumat.
7 Quod si quisquam huic nequissimo vitio deprehensus fuerit delectari, admoneatur semel et iterum; 8 si non emendaverit, correptioni subiaceat.
XXXIV. Si omnes aequaliter debeant
necessaria accipere
1 Sicut scriptum est: Dividebatur singulis prout cuique opus erat.
2 Ubi non dicimus ut personarum quod absit acceptio sit, sed infirmitatum consideratio; 3 ubi qui minus indiget agat Deo gratias et non contristetur, 4 qui vero plus indiget humilietur pro infirmitate, non extollatur pro misericordia; 5 et ita omnia membra erunt in pace. 6 Ante omnia, ne murmurationis malum pro qualicumque causa in aliquo qualicumque verbo vel significatione appareat; 7 quod si deprehensus fuerit, districtiori disciplinae subdatur.
21. A monostor dékánjai
21.1 Ha nagyobb a közösség, akkor ki kell választani közülük jó hírben álló és szent életű testvéreket, és dékánokká kell tenni őket. 21.2 Ezek mindenben viseljék gondját a maguk dékániájának az Isten törvényei és apátjuk parancsai szerint. 21.3 Olyanokat kell kiválasztani dékánoknak, akikkel az apát nyugodtan megoszthatja terheit; 21.4 és ne a sorrend szerint válasszák ki őket, hanem életük érdeme és tanításuk bölcsessége szerint.
21.5 Ha pedig e dékánok közül valaki gőgtől felfuvalkodva megfeddésre adna okot, és ha egyszer, kétszer, sőt háromszor is megdorgálták, 21.6 és mégsem akarna megjavulni, le kell tenni, és olyan lépjen helyére, aki méltó erre. 21.7 A perjelről is ugyanezeket rendeljük.
22. Hogyan aludjanak a szerzetesek?
22.1 Mindegyik külön ágyban aludjék.
22.2 Ágyfelszerelést, a szerzeteséletnek megfelelőt, az apát rendelése szerint kapjanak.
22.3 Ha lehetséges, mindnyájan egyhelyen aludjanak; ha pedig nagy számuk ezt nem engedi, tizenként vagy huszanként aludjanak dékánjukkal együtt, hogy őrködjék fölöttük.
22.4 Ebben a helyiségban egészen reggelig égjen a mécses.
22.5 Ruhában aludjanak, és övvel vagy kötéllel felövezve, de késük ne legyen az oldalukon, amikor alusznak, hogy az alvót álom közben véletlenül meg ne sebezze. 22.6 Így a szerzetesek mindig készen legyenek arra, hogy a jeladásra késedelem nélkül fölkeljenek, és egymást megelőzve, de mégis komolyan és serényen az istenszolgálatra siessenek. 22.7 A fiatalabb testvérek ágyai ne legyenek egymás mellett, hanem az öregebbekével vegyest. 22.8 Mikor pedig fölkelnek az istenszolgálatra, egymást halkan biztatgassák, hogy az aluszékonyaknak ne legyen mentségük.
23. A vétségek miatt való kiközösítés
23.1 Ha valamelyik testvérről úgy találják, hogy makacs, engedetlen, kevély, zúgolódó vagy valamiben a szent Regulának vagy a parancsoknak ellenére tesz, és dékánjait megveti, 23.2 az ilyet a mi Urunk parancsa szerint egy vagy kétízben négyszemközt intsék meg dékánjaik (Mt 18, 15). 23.3 Ha nem javul meg, dorgálják meg nyíltan mindenki előtt. 23.4 Ha még így sem tér jobb útra, essék kiközösítés alá, ha megérti ennek a büntetésnek értelmét. 23.5 Ha pedig megátalkodott, testi büntetésnek vessék alá.
24. Milyen legyen a kiközösítés
módja?
24.1 A kiközösítés és megfegyelmezés módját és mértékét a bűnhöz kell szabni; 24.2 a bűn nagyságát azonban az apát ítéli meg.
24.3 Ha valamelyik testvért csupán kisebb hibákban találják bűnösnek, akkor csak a közös asztaltól tiltsák el. 24.4 Az asztalközösségtől megfosztottra ez a szabály áll: Az imateremben sem zsoltárt, sem antifónát nem énekelhet, sem olvasmányt nem olvashat, míg csak eleget nem tesz; 24.5 ételt pedig csak a testvérek étkezése után egyedül kapjon. 24.6 Így például ha a testvérek tizenkét órakor étkeznek, az a testvér háromkor egyék; ha a testvérek három órakor, ő este; 24.7 míg csak megfelelő elégtétellel bocsánatot nem kap.
25. A súlyosabb hibák
25.1 Azt a testvért pedig, akire súlyosabb bűn nehezedik, zárják ki mind az asztalközösségből, mind az imateremből. 25.2 Senki a testvérek közül ne érintkezzék, még csak szóba se álljon vele. 25.3 Egyedül legyen a reárótt munkában, és maradjon meg állhatatosan a vezeklés szomorúságában, hiszen ismeri az Apostol félelmetes mondását: 25.4 "Az ilyen ember átadatott a test pusztulására, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján" (1 Kor 5, 5). 25.5 Eledelét pedig külön kapja abban a mennyiségben és olyan órában, amint az apát jónak ítéli. 25.6És senki se adjon neki áldást üdvözlésképpen, ha vele találkozik, és a neki nyújtott ételt se áldják meg.
26. Azokról, akik engedély nélkül
érintkeznek a kiközösítettekkel
26.1 Ha valamelyik testvér az apát parancsa nélkül bármilyen módon a kiközösítettel érintkezni merészelne, vagy vele beszélni, vagy neki valamilyen utasítást adni, 26.2 azt büntetésül ugyanolyan kiközösítés érje.
27. Miként gondoskodjék az apát a kiközösítettekről?
27.1 Az apátnak a lehető legnagyobb gondja legyen a bűnös testvérekre, mert "nem az egészségeseknek szükséges az orvos, hanem a betegeknek" (Mt 9, 12). 27.2 Ezért mint bölcs orvos minden eszközt használjon fel: küldjön hozzá szenpektákat, vagyis öregebb, bölcs testvéreket, 27.3 akik mintegy titokban vigasztalják az önmagával küszködő testvért, és alázatos elégtételadásra buzdítsák; vigasztalják is, nehogy "elnyelje őt a túlságos szomorúság" (2 Kor 2, 7), 27.4 hanem miként ugyanaz az Apostol mondja: "Erősödjék meg benne a szeretet" (2 Kor 2, 8). De imádkozzanak is érte mindnyájan.
27.5 Az apátnak ugyanis különösen nagy gondot kell arra fordítania, és a legnagyobb körültekintéssel és buzgalommal azon kell lennie, hogy a reábízott juhok közül egyet se veszítsen el.
27.6 Tudnia kell ugyanis, hogy beteg lelkek gondozását vállalta magára, nem pedig zsarnoki uralmat az egészségesek fölött. 27.7 Rettegjen a próféte fenyegetésétől, amelyben Isten szól hozzá: "Ami kövér volt, kiválasztották, de az erőtlent elvetették" (Ez 34, 3-4). 27.8 Kövesse a jó pásztor atyai példáját, aki otthagyta kilencvenkilenc juhát a hegyekben, és elment az egy eltévedtet megkeresni (Lk 15, 3-5), 27.9 és annak gyöngeségén annyira szánakozott, hogy szent vállaira kegyeskedett venni, és így vitte vissza a nyájhoz.
28. Azokról, akik többszörös
megbüntetés ellenére sem akarnak
megjavulni
28.1 Ha valamelyik testvért bármi vétség miatt már gyakran megbüntették, sőt ki is közösítették, s mégsem javul meg, szigorúbb büntetés érje, azaz a megvesszőzés fenyítékét mérjék rá. 28.2 Ha még így sem javul meg, vagy talán - amitől Isten mentsen - felfuvalkodott kevélységgel cselekedetét még védeni is akarná, akkor az apát tegyen úgy, mint bölcs orvos: 28.3 ha az enyhítő szereket, ha az intések kenőcsét és a Szentírás orvosságát már használta, ha végül a kiközösítés és vesszőzés tüzes vasát is, 28.4 és most mégis azt látja, hogy igyekezete nem használ, akkor nyúljon ahhoz, ami ezeknél nagyobb: imádkozzék érte maga is, imádkozzanak a testvérek is, 28.5 hogy az Úr, aki mindent megtehet, adja vissza a beteg testvérek egészségét. 28.6 Ha még ilyen módon sem gyógyulna meg, akkor használja az apát az operálókést, amint az Apostol mondja: "Távolítsátok el a gonoszt magatok közül" (1 Kor 5, 13). 28.7 És másutt: "Ha a hűtlen eltávozik, hadd távozzék" (1 Kor 7, 15), 28.8 hogy egy beteg juh az egész nyájat meg ne fertőzze.
29. Vajon vissza kell-e fogadni a
monostort elhagyó testvéreket?
29.1 Ha egy testvér, aki saját hibájából hagyta el a monostort, vissza akarna térni, előbb teljes javulást ígérjen, amiatt, hogy kilépett, 29.2 és aztán így fogadják be az utolsó helyre, hogy ezzel alázatosságát kipróbálják. 29.3 Ha ismét kilépne, még harmadszor is vegyék vissza. De tudja meg, hogy ezután a visszatérés minden útja bezárul előtte.
30. Hogyan kell a kiskorú
gyermekeket megbüntetni?
30.1 Minden életkornak és értelmi fejlettségnek legyen meg a maga mértéke. 30.2Ezért valahányszor a gyermekek és a serdülők vétkeznek, vagy akik kevésbé tudják megérteni, hogy milyen büntetést jelent a kiközösítés, 30.3az ilyeneket szigorú böjttel sújtsák, vagy pedig kemény veréssel büntessék meg, hogy kigyógyuljanak.
31. Milyen legyen a monostor
gondozója?
31.1 Házgondnoknak olyat kell kiválasztani a közösségből, aki bölcs, érett jellemű, józan, az evésban mértékletes, nem gőgös, nem heveskedő, nem igazságtalan, nem nehézkes, nem pazarló, 31.2 hanem istenfélő, hogy mintegy atyja legyen az egész közösségnek. 31.3 Mindennek gondját viselje. 31.4 Az apát parancsa nélkül semmit se tegyen; 31.5 amit az parancsol, azt tartsa meg. 31.6 A testvéreket ne szomorítsa meg. 31.7 Ha valamelyik testvér oktalan kívánsággal állna elő, ne szomorítsa meg őt lekicsinyléssel, hanem alázatosan és okosan tagadja meg helytelen kérését. 31.8 Lelke fölött őrködjék, és mindig tartsa emlékezetében azt az apostoli mondást, hogy "aki jól szolgál, jó rangot szerez magának" (1 Tim 3, 13). 31.9 A lehető legnagyobb gondja legyen a betegekre, gyermekekre, vendégekre és szegényekre, abban a biztos meggyőződésben, hogy mindezekről az ítélet napján számot ad majd. 31.10 A monostor minden fölszerelését és minden vagyonát úgy tekintse, mint az oltár szent edényét. 31.11 Semmit se tartson elhanyagolható csekélységnek. 31.12 Ne legyen se fösvény, se pazarló, se a monostor vagyonának tékozlója, hanem mindent mértékkel tegyen, és az apát rendelkezése szerint.
31.13 Mindenekelőtt legyen alázatos, és ha valakinek nem tud anyagit adni, nyújtson akkor legalább jó szóval feleletet, 31.14 amint írva van: "A jó szó többet ér a legjobb adománynál" (Sir 18, 17). 31.15 Mindennek, amit az apát reábíz, maga viselje gondját; amitől azonban eltiltja, azt ne merészelje tenni. 31.16 A testvéreknek a meghatározott járandóságot minden fennhéjázás nélkül adja ki, hogy ne botránkoztassa őket. Gondoljon az isteni szóra, hogy mit érdemel az, aki megbotránkoztat egyet a kicsinyek közül (Mt 18, 6).
31.17 Ha nagyobb a testület, adjanak melléje segítőket, hogy ezek támogatásával maga is nyugodt lélekkel teljesíthesse a reábízott feladatot. 31.18 Mindent a maga idejében kell adni, ami adnivaló, és kérni, ami kérnivaló, 31.19 hogy Isten házában senki ne nyugtalankodjék, és ne szomorkodjék.
32. A monostor szerszámai és egyéb
tárgyai
32.1 A monostor minden vagyona fölé, legyen az szerszám, ruha vagy bármilyen tárgy, rendeljen az apát testvéreket, akiknek életében és jellemében megbízhat. 32.2 És az egyes tárgyakat, amint jónak látja, adja át nekik, hogy őrizzék és tartsák számon őket. 32.3 Ezekről legyen jegyzéke az apátnak, hogy midőn a testvérek a reájuk bízott dolgokban egymást fölváltják, tudja, hogy mit ad ki és mit kap vissza.
32.4 Ha pedig valaki a monostor dolgait piszkosan vagy hanyagul kezeli, feddjék meg; 32.5 ha nem javul meg, a Regula szerinti büntetéssel sújtsák.
33. Lehet-e a szerzeteseknek
tulajdonuk?
33.1 Kiváltképpen ezt a bűnt kell gyökerestül kiirtani a monostorból. 33.2 Senki se merészeljen az apát rendelése nélkül bármit is adni vagy elfogadni, 33.3 vagy bármit is sajátjaként bírni; egyáltalán semmit sem: se könyvet, se írótáblát, se íróvesszőt, tehát igazán semmit se. 33.4 Hiszen még saját testüket vagy akaratukat sem szabad tulajdon hatalmukban tartaniuk, 33.5 hanem minden szükségeset a monostor atyjától várjanak. Ne is legyen semmijük sem, amit az apát nem ad, vagy meg nem enged. 33.6 Mindenük legyen közös, amint írva van, senki se valljon magáénak semmit (ApCsel 4, 32), se ne tartson jogot semmire.
33.7 Ha valakit rajtakapnának, hogy ebben az igen gonosz bűnben találja örömét, figyelmeztessék első- és másodíziglen; 33.8 ha nem javul meg, büntetéssel sújtsák.
34. Egyenlően kapják-e mindnyájan
a szükségeseket?
34.1 Úgy, ahogy írva van: "Mindenegyesnek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt" (ApCsel 4, 35).
34.2 Nem azt mondjuk ezzel, hogy személyválogatás legyen - ettől Isten mentsen -, hanem hogy tekintetbe kell venni a gyöngeségeket. 34.3 Aki kevesebbre szorul, adjon hálát Istennek és ne szomorkodjék, 34.4 akinek pedig többre van szüksége, alázza meg magát gyöngeségéért és ne bizakodjék el, hogy könyörületességből többet kap. 34.5 Így minden tag békességben lesz. 34.6 Különösen a zúgolódás bűnének nem szabad semmiféle okból, sem szóban, sem jelben megnyilatkoznia. 34.7 Ha valakit ezen rajtakapnak, a szigorúbb büntetésnek vessék alá.