Szent Benedek Regulája
LXVII. De fratribus in viam directis
1 Dirigendi fratres in via omnium fratrum vel abbatis se orationi commendent, 2 et semper ad orationem ultimam operis Dei commemoratio omnium absentum fiat. 3 Revertentes autem de via fratres ipso die quo redeunt per omnes canonicas horas, dum expletur opus Dei, prostrati solo oratorii 4 ab omnibus petant orationem propter excessos, ne qui forte surripuerint in via visus aut auditus malae rei aut otiosi sermonis. 5 Nec praesumat quisquam referre alio quaecumque foris monasterium viderit aut audierit, quia plurima destructio est.
6 Quod si quis praesumpserit, vindictae regulari subiaceat. 7 Similiter et qui praesumpserit claustra monasterii egredi vel quocumque ire vel quippiam quamvis parvum sine iussione abbatis facere.
LXVIII. Si fratri impossibilia
iniungantur
1 Si cui fratri aliqua forte gravia aut impossibilia iniunguntur, suscipiat quidem iubentis imperium cum omni mansuetudine et oboedientia. 2 Quod si omnino viri um suarum mensuram viderit pondus oneris excedere, impossibilitatis suae causas ei qui sibi praeest patienter et opportune suggerat, 3 non superbiendo aut resistendo vel contradicendo. 4 Quod si post suggestionem suam in sua sententia prioris imperium perduraverit, sciat iunior ita sibi expedire, 5 et ex caritate, confidens de adiutorio Dei, oboediat.
LXIX. Ut in monasterio non
praesumat alter alterum defendere
1 Praecavendum est ne quavis occasione praesumat alter alium defendere monachum in monasterio aut quasi tueri, 2 etiam si qualivis consanguinitatis propinquitate iungantur. 3 Nec quolibet modo id a monachis praesumatur, quia exinde gravissima occasio scandalorum oriri potest. 4 Quod si quis haec transgressus fuerit, acrius coerceatur.
LXX. Ut non praesumat passim
aliquis caedere
1 Vitetur in monasterio omnis praesumptionis occasio; 2 atque constituimus ut nulli liceat quemquam fratrum suorum excommunicare aut caedere, nisi cui potestas ab abbate data fuerit. 3 Peccantes autem coram omnibus arguantur ut ceteri metum habeant. 4 Infantum vero usque quindecim annorum aetates disciplinae diligentia ab omnibus et custodia sit; 5 sed et hoc cum omni mensura et ratione.
6 Nam in fortiori aetate qui praesumit aliquatenus sine praecepto abbatis vel in ipsis infantibus sine discretione exarserit, disciplinae regulari subiaceat, 7 quia scriptum est: Quod tibi non vis fieri, alio ne feceris.
LXXI. Ut oboedientes sibi sint
invicem
1 Oboedientiae bonum non solum abbati exhibendum est ab omnibus, sed etiam sibi invicem ita oboediant fratres, 2 scientes per hanc oboedientiae viam se ituros ad Deum. 3 Praemisso ergo abbatis aut praepositorum qui ab eo constituuntur imperio, cui non permittimus privata imperia praeponi, 4 de cetero omnes iuniores prioribus suis omni caritate et sollicitudine oboediant. 5 Quod si quis contentiosus reperitur, corripiatur.
6 Si quis autem frater pro quavis minima causa ab abbate vel a quocumque priore suo corripitur quolibet modo, 7 vel si leviter senserit animos prioris cuiuscumque contra se iratos vel commotos quamvis modice, 8 mox sine mora tamdiu prostratus in terra ante pedes eius iaceat satisfaciens, usque dum benedictione sanetur illa commotio. 9 Quod qui contempserit facere, aut corporali vindictae subiaceat aut, si contumax fuerit, de monasterio expellatur.
LXXII. De zelo bono quod debent
monachi habere
1 Sicut est zelus amaritudinis malus qui separat a Deo et ducit ad infernum, 2 ita est zelus bonus qui separat a vitia et ducit ad Deum et ad vitam aeternam. 3 Hunc ergo zelum ferventissimo amore exerceant monachi, 4 id est ut honore se invicem praeveniant, 5 infirmitates suas sive corporum sive morum patientissime tolerent, 6 oboedientiam sibi certatim impendant; 7 nullus quod sibi utile iudicat sequatur, sed quod magis alio; 8 caritatem fraternitatis caste impendant, 9 amore Deum timeant, 10 abbatem suum sincera et humili caritate diligant, 11 Christo omnino nihil praeponant, 12 qui nos pariter ad vitam aeternam perducat.
67. Az útra küldött testvérek
67.1 Az útra küldött testvérek ajánlják magukat az összes testvérnek és az apátnak imádságába. 67.2 Az istenszolgálat végén egy imádsággal mindig emlékezzenek meg a távollevőkről. 67.3 Azon a napon, amikor a testvérek útjukról visszatérnek, minden imaóra végén boruljanak le az imaterem padlójára, 67.4 és kérjék mindnyájuk imádságát azokért a hibákért, amelyekbe esetleg útközben rossz dolgok látása és hiábavaló beszédek hallása által beleeshettek. 67.5 Senki se merészelje a másiknak elmondani, amit a monostoron kívül látott vagy hallott, mert az a legtöbbször romboló.
67.6 Ha valaki ezt mégis meg merné tenni, azt a Regula szerint büntessék meg. 67.7 Úgyszintén azt is, aki az apát rendelkezése nélkül ki mer lépni a monostor falain kívülre, és akárhova is elmenni, avagy bármilyen csekélységet cselekedni.
68. Ha egy testvérre valami lehetetlent bíznak
68.1 Ha valamelyik testvérre esetleg nehéz vagy éppen lehetetlen dolgot bíznak, fogadja csak el teljes szelídséggel és engedelmességgel a parancsoló meghagyását. 68.2 Ha azonban úgy látja, hogy a teher súlya mindenképpen felülmúlja erejének nagyságát, képtelenségének okát elöljárója előtt türelmesen és illő módon tárja fel, 68.3 de ne kevélyen vagy nyakasan vagy ellentmondó hangon. 68.4 Ha pedig az elöljáró ezután az előterjesztés után is megmarad parancsa mellett, tudja meg az alárendelt testvér, hogy így lesz javára, 68.5 és az Isten segítségében bízva, engedelmeskedjék szeretetből.
69. A monostorban senki se merészelje a másikat védelmezni
69.1 Nagyon ügyelni kell arra, hogy a monostorban ne merészelje az egyik szerzetes a másikat semmiféle okból védelmezni vagy mintegy oltalmába venni, 69.2 még ha közeli vérrokonság fűzné is őket egymáshoz. 69.3 Ezt semmiképpen se merjék megtenni a szerzetesek, mert ezzel alkalmat szolgáltatnak a legsúlyosabb botrányokra. 69.4 Ha valaki ezt a tilalmat megszegi, a súlyosabb büntetést kapja.
70. Senki se merészelje a másikat csak úgy megütni
70.1 A monostorban minden túlkapásnak még az alkalmát is kerüljék el. 70.2 Azért elrendeljük, hogy senkinek se legyen szabad valamely testvérét kiközösíteni vagy megverni, hacsak nem kapott rá hatalmat az apáttól. 70.3 "Aki ez ellen vét, azt mindenki előtt feddjék meg, hogy a többiek féljenek" (1 Tim 5, 20). 70.4 A gyermekek pedig tizenöt éves korukig mindenki részéről gondos fegyelem és felügyelet alatt legyenek, 70.5 de ez is okos mérséklettel történjék.
70.6 Aki tehát a felserdültek ellen mer valamit tenni apátja meghagyása nélkül vagy aki a gyermekekkel szemben mértéktelen haragra lobban, azt a Regula szerint büntessék meg, 70.7 mivel írva van: "Amit nem akarsz magadnak, te se tedd másnak" (Mt 7, 12; Tób 4, 16).
71. A testvérek kölcsönösen engedelmeskedjenek egymásnak
71.1 Az engedelmesség erényét ne csak az apátnak adják meg mindnyájan, hanem egymásnak is engedelmeskedjenek, 71.2 abban a tudatban, hogy az engedelmességnek ezen az útján jutnak el Istenhez. 71.3 Bár az apát és az általa rendelt perjelnek parancsát kell elsősorban tekintetbe venni, és ennek magánparancsot eléje tenni nem engedünk; 71.4 egyébként a fiatalabbak valamennyien teljes szeretettel és készséggel engedelmeskedjenek az öregebbeknek. 71.5 Ha valakit viszálykodónak találnak, fenyítsék meg.
71.6 Ha pedig valamelyik testvért apátja vagy elöljárója bármi csekély ok miatt megfeddi, 71.7 vagy csak ha érzi, hogy valamelyik elöljárója, bár csak kis mértékben is, haragszik vagy neheztel rá, 71.8 akkor azonnal minden késlekedés nélkül boruljon le előtte a földre, és elégtételképpen feküdjék lába előtt mindaddig, míg áldásadással annak haragja le nem csillapodik.
71.9 Ha valaki ezt megvetésből elmulasztaná, vagy testileg fenyítsék meg, vagy makacsság esetén űzzék ki a monostorból.
72. A jó buzgóságnak meg kell lennie a szerzetesekben
72.1 Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, mely elszakít Istentől és a pokolra vezet, 72.2 úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. 72.3 Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz: 72.4 Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12, 10). 72.5 Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. 72.6 Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. 72.7 Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az. 72.8 Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék. 72.9 Istent szeretve féljék. 72.10 Apátjukat őszintén és alázatos szeretettel szeressék. 72.11 Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek, 72.12 aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.