Szent Benedek Regulája
LXII. De sacerdotibus monasterii
1 Si quis abbas sibi presbyterum vel diaconem ordinari petierit, de suis elegat qui dignus sit sacerdotio fungi. 2 Ordinat us autem caveat elationem aut superbiam, 3 nec quicquam praesumat nisi quod ei ab abbate praecipitur, sciens se multo magis disciplinae regulari subdendum. 4 Nec occasione sacerdotii obliviscatur regulae oboedientiam et disciplinam, sed magis ac magis in Deum proficiat. 5 Locum vero illum semper adtendat quod ingressus est in monasterio, 6 praeter officium altaris, et si forte electio congregationis et voluntas abbatis pro vitae merito eum promovere voluerint. 7 Qui tamen regulam decanis vel praepositis constitutam sibi servare sciat.
8 Quod si aliter praesumpserit, non sacerdos sed rebellio iudicetur.
9 Et saepe admonitus si non correxerit, etiam episcopus adhibeatur in testimonio. 10 Quod si nec sic emendaverit, clarescentibus culpis, proiciatur de monasterio, 11 si tamen talis fuerit eius contumacia ut subdi aut oboedire regulae nolit.
LXIII. De ordine congregationis
1 Ordines suos in monasterio ita conservent ut conversationis tempus ut vitae meritum discernit utque abbas constituerit. 2 Qui abbas non conturbet gregem sibi commissum nec, quasi libera utens potestate, iniuste disponat aliquid, 3 sed cogitet semper quia de omnibus iudiciis et operibus suis redditurus est Deo rationem. 4 Ergo secundum ordines quos constituerit vel quos habuerint ipsi fratres sic accedant ad pacem, ad communionem, ad psalmum imponendum, in choro standum; 5 et in omnibus omnino locis aetas non discernat ordines nec praeiudicet, 6 quia Samuhel et Danihel pueri presbyteros iudicaverunt. 7 Ergo excepto hos quos, ut diximus, altiori consilio abbas praetulerit vel degradaverit certis ex causis, reliqui omnes ut convertuntur ita sint, 8 ut verbi gratia qui secunda hora diei venerit in monasterio iuniorem se noverit illius esse qui prima hora venit diei, cuiuslibet aetatis aut dignitatis sit, 9 pueris per omnia ab omnibus disciplina conservata.
10 Iuniores igitur priores suos honorent, priores minores suos diligant. 11 In ipsa appellatione nominum nulli liceat alium puro appellare nomine,
12 sed priores iuniores suos fratrum nomine, iuniores autem priores suos nonnos vocent, quod intellegitur paterna reverentia. 13 Abbas autem, quia vices Christi creditur agere, dominus et abbas vocetur, non sua assumptione sed honore et amore Christi; 14 ipse autem cogitet et sic se exhibeat ut dignus sit tali honore.
15 Ubicumque autem sibi obviant fratres, iunior priorem benedictionem petat. 16 Transeunte maiore minor surgat et det ei locum sedendi, nec praesumat iunior consedere nisi ei praecipiat senior suus, 17 ut fiat quod scriptum est: Honore invicem praevenientes.
18 Pueri parvi vel adulescentes in oratorio vel ad mensas cum disciplina ordines suos consequantur. 19 Foris autem vel ubiubi, et custodiam habeant et disciplinam, usque dum ad intellegibilem aetatem perveniant.
LXIV. De ordinando abbate
1 In abbatis ordinatione illa semper consideretur ratio ut hic constituatur quem sive omnis concors congregatio secundum timorem Dei, sive etiam pars quamvis parva congregationis saniore consilio elegerit. 2 Vitae autem merito et sapientiae doctrina eligatur qui ordinandus est, etiam si ultimus fuerit in ordine congregationis.
3 Quod si etiam omnis congregatio vitiis suis quod quidem absit consenti entem personam pari consilio elegerit, 4 et vitia ipsa aliquatenus in notitia episcopi ad cuius dioecesim pertinet locus ipse vel ad abbates aut christianos vicinos claruerint, 5 prohibeant pravorum praevalere consensum, sed domui Dei dignum constituant dispensatorem, 6 scientes pro hoc se recepturos mercedem bonam, si illud caste et zelo Dei faciant, sicut e diverso peccatum si neglegant.
7 Ordinatus autem abbas cogitet semper quale onus suscepit et cui redditurus est rationem vilicationis suae, 8 sciatque sibi oportere prodesse magis quam praeesse. 9 Oportet ergo eum esse doctum lege divina, ut sciat et sit unde proferat nova et vetera, castum, sobrium, misericordem, 10 et semper superexaltet misericordiam iudicio, ut idem ipse consequatur. 11 Oderit vitia, diligat fratres. 12 In ipsa autem correptione prudenter agat et ne quid nimis, ne dum nimis eradere cupit aeruginem frangatur vas; 13 suamque fragilitatem semper suspectus sit, memineritque calamum quassatum non conterendum.
14 In quibus non dicimus ut permittat nutriri vitia, sed prudenter et cum caritate ea amputet, ut viderit cuique expedire sicut iam diximus, 15 et studeat plus amari quam timeri.
16 Non sit turbulentus et anxius, non sit nimius et obstinatus, non sit zelotipus et nimis suspiciosus, quia numquam requiescit; 17 in ipsis imperiis suis providus et consideratus, et sive secundum Deum sive secundum saeculum sit opera quam iniungit, discernat et temperet, 18 cogitans discretionem sancti Iacob dicentis: Si greges meos plus in ambulando fecero laborare, morientur cuncti una die. 19 Haec ergo aliaque testimonia discretionis matris virtutum sumens, sic omnia temperet ut sit et fortes quod cupiant et infirmi non refugiant.
20 Et praecipue ut praesentem regulam in omnibus conservet, 21 ut dum bene ministraverit audiat a Domino quod servus bonus qui erogavit triticum conservis suis in tempore suo: 22 Amen dico vobis, ait, super omnia bona sua constituit eum.
LXV. De praeposito monasterii
1 Saepius quidem contigit ut per ordinationem praepositi scandala gravia in monasteriis oriantur, 2 dum sint aliqui maligno spiritu superbiae inflati et aestimantes se secundos esse abbates, adsumentes sibi tyrannidem, scandala nutriunt et dissensiones in congregationes faciunt, 3 et maxime in illis locis ubi ab eodem sacerdote vel ab eis abbatibus qui abbatem ordinant, ab ipsis etiam et praepositus ordinatur. 4 Quod quam sit absurdum facile advertitur, quia ab ipso initio ordinationis materia ei datur superbiendi, 5 dum ei suggeritur a cogitationibus suis exutum eum esse a potestate abbatis sui, 6 quia ab ipsis es et tu ordinatus a quibus et abbas. 7 Hinc suscitantur invidiae, rixae, detractiones, aemulationes, dissensiones, exordinationes, 8 ut dum contraria sibi abbas praepositusque sentiunt, et ipsorum necesse est sub hanc dissensionem animas periclitari, 9 et hii qui sub ipsis sunt, dum adulantur partibus, eunt in perditionem. 10 Cuius periculi malum illos respicit in capite qui talius inordinationis se fecerunt auctores.
11 Ideo nos vidimus expedire propter pacis caritatisque custodiam in abbatis pendere arbitrio ordinationem monasterii sui; 12 et si potest fieri per decanos ordinetur, ut ante disposuimus, omnis utilitas monasterii , prout abbas disposuerit, 13 ut, dum pluribus committitur, unus non superbiat. 14 Quod si aut locus expetit aut congregatio petierit rationabiliter cum humilitate et abbas iudicaverit expedire, 15 quemcumque elegerit abbas cum consilio fratrum timentium Deum ordinet ipse sibi praepositum. 16 Qui tamen praepositus illa agat cum reverentia quae ab abbate suo ei iniuncta fuerint, nihil contra abbatis voluntatem aut ordinationem faciens, 17 quia quantum praelatus est ceteris, ita eum oportet sollicitius observare praecepta regulae.
18 Qui praepositus si repertus fuerit vitiosus aut elatione deceptus superbire, aut contemptor sanctae regulae fuerit comprobatus, admoneatur verbis usque quater; 19 si non emendaverit, adhibeatur ei correptio disciplinae regularis. 20 Quod si neque sic correxerit, tunc deiciatur de ordine praepositurae et alius qui dignus est in loco eius surrogetur. 21 Quod si et postea in congregatione quietus et oboediens non fuerit, etiam de monasterio pellatur. 22 Cogitet tamen abbas se de omnibus iudiciis suis Deo reddere rationem, ne forte invidiae aut zeli flamma urat animam.
LXVI. De ostiariis monasterii
1 Ad portam monasterii ponatur senex sapiens, qui sciat accipere responsum et reddere, et cuius maturitas eum non sinat vacari. 2 Qui portarius cellam debebit habere iuxta portam, ut venientes semper praesentem inveniant a quo responsum accipiant. 3 Et mox ut aliquis pulsaverit aut pauper clamaverit, Deo gratias respondeat aut Benedic, 4 et cum omni mansuetudine timoris Dei reddat responsum festinanter cum fervore caritatis. 5 Qui portarius si indiget solacio iuniorem fratrem accipiat.
6 Monasterium autem, si possit fieri, ita debet constitui ut omnia necessaria, id est aqua, molendinum, hortum, vel artes diversas intra monasterium exerceantur, 7 ut non sit necessitas monachis vagandi foris, quia omnino non expedit animabus eorum.
8 Hanc autem regulam saepius volumus in congregatione legi, ne quis fratrum se de ignorantia excuset.
62. A monostor papjai
62.1 Ha az apát áldozópapot vagy diakónust akar magának fölszenteltetni, válasszon ki az övéi közül valakit, aki méltó arra, hogy a papi tisztséget végezze. 62.2 A fölszentelt azonban óvakodjék a büszkeségtől és kevélységtől, 62.3 és ne merjen mást tenni, mint amit az apát parancsol neki, hiszen tudja, hogy ő még jobban alá van vetve a Regula fegyelmének. 62.4 Papságának ürügyén ne feledkezzék meg a Regula iránti engedelmességről és fegyelemről, hanem egyre jobban közeledjék Istenhez. 62.5 Azt a helyet tartsa meg azonban mindig, amely a monostorba lépés szerint megilleti, 62.6 kivéve az oltár szolgálatát, vagy ha esetleg a közösség választása és az apát akarata életmódja érdeméül magasabb fokra emelni akarná. 62.7 De tartsa észben, hogy a dékánok és perjelek számára adott szabályt neki is meg kell tartania.
62.8 Ha másképp merészel tenni, ne papnak, hanem lázadónak tekintsék. 62.9 És ha többszöri megintés után sem javul meg, még a püspököt is hívják meg tanúnak. 62.10 Ha még így sem javul meg, és hibái nyilvánvalóak, vessék ki a monostorból, 62.11 feltéve hogy olyan nagy volt a megátalkodottsága, hogy nem akarja magát a Regulának alávetni és engedelmeskedni.
63. A közösség sorrendje
63.1 A monostorban úgy tartsák meg a sorrendet, ahogy belépésük ideje, életük érdeme meghatározza, és ahogy az apát megállapítja. 63.2 De az apát ne zavarja meg a reábízott nyájat, és ne rendeljen el semmi igazságtalanságot, mintha korlátlan hatalma lenne, 63.3 hanem mindig gondoljon arra, hogy minden döntéséről és cselekedetéről Istennek ad majd számot. 63.4 A testvérek tehát abban a sorrendben járuljanak békecsókhoz, az áldozáshoz, aszerint énekeljenek zsoltárokat, és álljanak a kórusban, melyet az apát állapít meg, vagy amely egyébként megilleti őket. 63.5 Egyáltalán sehol se a természetes kor határozza meg a sorrendet, és az ne biztosítson előjogokat; 63.6 hiszen Sámuel és Dániel is gyermek létükre ítélkeztek a nép vénei fölött. 63.7 Tehát azok kivételével, mint mondottuk, akiket az apát jól megfontolva előléptet, vagy bizonyos okok miatt lefokoz, a többiek mind abban a sorrendben legyenek, amint a kolostorba léptek. 63.8 úgyhogy például aki a nap második órájában lép be a monostorba, fiatalabbnak tekintse magát annál, aki az első órában jött, bármilyen korú és méltóságú is. 63.9 A gyermekek azonban mindenben saját külön fegyelmük alatt legyenek.
63.10 A fiatalabbak tehát az öregebbeket tiszteljék, az öregebbek a fiatalabbakat szeressék. 63.11 A megszólításnál senkinek sem szabad a másikat a puszta nevével szólítani;
63.12 hanem az öregebbek a fiatalabbakat testvérnek szólítsák, a fiatalabbak az idősebbeket "nonnus"-nak, azaz: tisztelendő atyának. 63.13 Az apátot pedig, mivel hiszik róla, hogy Krisztust helyettesíti, úrnak és apátnak hívják, hisz nem maga vette föl ezt a címet, de Krisztus iránti hódolatból és szeretetből. 63.14 De ő maga is gondoljon erre, és úgy viselkedjék, hogy méltó legyen ekkora tiszteletre.
63.15 Akárhol találkoznak egymással a testvérek, a fiatalabb kérjen áldást az idősebbtől. 63.16Ha idősebb megy el mellette, a fiatalabb álljon föl, adjon neki helyet a leülésre, és ne is merjen melléje leülni, hacsak az öregebb meg nem engedi neki. 63.17 Így valósuljon meg az Írás szava: "Előzzétek meg egymást a tiszteletadásban" (Róm 12, 10).
63.18 A kis gyermekek és a serdülők tartsák meg az imateremben és az étkezésnél fegyelmezetten saját sorrendjüket. 63.19 De kint is és mindenütt felügyelet és fegyelem alatt legyenek, míg az értelmes kort el nem érik.
64. Az apáti szék betöltése
64.1 Az apáti méltóság betöltésénél mindig azt az elvet tartsák szem előtt, hogy azt kell megtenni apátnak, akit vagy az egész közösség egyetértve, Isten félelmében választ, vagy akár a közösség egy kicsiny, de egészségesebb felfogású része. 64.2 Az apátot életmódja érdemére és bölcs tanítására való tekintetből válasszák ki, még ha utolsó lenne is a közösség sorrendjében.
64.3 Ha azonban - mitől Isten mentsen -, egyhangú határozattal az egész közösség olyan személyt választana ki, aki bűneikkel egyetért, 64.4 és e bűnök valamiképpen tudomására jutnának a püspöknek, akinek egyházmegyéjéhez az a hely tartozik, vagy a szomszédos apátoknak vagy keresztényeknek, 64.5 akadályozzák meg a gonoszok egyetértésének keresztülvitelét, és állítsanak méltó gondviselőt Isten házának élére. 64.6 Hiszen tudják, hogy ezért jó jutalmat kapnak, ha tiszta szándékkal és Isten iránti buzgósággal teszik; ellenben vétkeznek, ha elmulasztják.
64.7 A beiktatott apát pedig gondolja meg mindig, milyen terhet vállalt magára, és kinek ad majd számot sáfárkodásáról. 64.8 Tudja meg, hogy inkább használnia kell, semmint uralkodnia. 64.9 Ezért kell, hogy jártas legyen az isteni Törvényben, hogy tudja és legyen is honnan "előhoznia újakat és régieket" (Mt 13, 52). 64.10 Legyen tiszta életű, józan, könyörületes, és elítélés ellenében adjon mindig elsőbbséget az irgalomnak, hogy majd maga is irgalmat nyerjen. 64.11 Gyűlölje a vétkeket, szeresse a testvéreket. 64.12 A büntetésnél okosan járjon el; kerülje a túlzást, hogy míg túlságosan meg akarja tisztítani a rozsdától, el ne törje az edényt. 64.13 Mindig bizalmatlanul tekintsen saját gyarlóságára, és gondoljon arra, hogy "a repedezett nádat nem szabad összetörni" (Iz 42, 3 és Mt 12, 20).
64.14 Ezzel nem azt mondjuk, hogy engedje növekedni a hibákat, hanem hogy okosan és szeretettel irtsa azokat, ahogy az ítélete szerint kinek-kinek hasznára van, mint már fentebb mondtuk. 64.15 Arra törekedjék, hogy inkább szeressék, mintsem féljenek tőle.
64.16 Ne legyen nyugtalankodó és aggályoskodó, ne legyen túlzó vagy makacs, ne legyen féltékenykedő és szerfölött gyanakvó, mert így sohasem lesz nyugta. 64.17 Parancsaiban legyen előrelátó és megfontolt. Akár lelki, akár világi dologra ad rendelkezést, szelíd mérséklettel határozzon és irányítson mindent, 64.18 szeme előtt tartva mindig Szent Jákob bölcs mértéktartását, aki azt mondta: "Ha nyájamat a járásban szerfölött kifárasztom, egy nap alatt mind elhullanak" (Ter 33, 13). 64.19 A bölcs mérsékletnek, az erények anyjának ezt és egyéb példáit vegye figyelembe, és mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza.
64.20 De különösképpen tartsa meg ezt a Regulát, 64.21 hogy miután jól szolgált, hallja az Úrtól azt, amit a jó szolga hallott, aki a megfelelő időben osztotta ki a búzát szolgatársainak: 64.22 "bizony mondom nektek, - így szól -, minden vagyona fölé rendeli őt" (Mt 24, 47).
65. A monostor perjele
65.1 Többször megtörténik, hogy a perjeli tisztség betöltésénél súlyos botrányok keletkeznek a monostorokban. 65.2 Vannak ugyanis egyesek, akik a kevélység gonosz szellemétől felfuvalkodva mintegy második apátnak tekintik magukat, zsarnoki hatalmat gyakorolnak, és így botrányokat okoznak és meghasonlást támasztanak a közösségben. 65.3 Különösen azokon a helyeken történhet ez meg, ahol ugyanaz a püspök és ugyanazok az apátok, akik az apátavatást is végzik, iktatják be a perjelt is. 65.4 Könnyű átlátni ennek esztelenségét, mivel már hivatalba lépése kezdetén táplálékot kap kevélysége, 65.5 és gondolatai azt sugallhatják neki, hogy ki van véve apátja hatalma alól, 65.6 hiszen téged is ugyanazok iktattak be - gondolhatja magában - akik az apátot. 65.7 Ebből aztán irigység, cívódás, rágalmazás, féltékenykedés, pártokra szakadás és rendetlenség támad. 65.8 Mert ha az apát és a perjel egymás ellen vannak, akkor ezen meghasonlás miatt szükségképpen veszedelemben forog saját lelkük is, 65.9 de alattvalóik is vesztükbe rohannak, midőn az egyik vagy másik pártnak hízelegnek. 65.10 Ez a veszedelmes baj elsősorban azok lelkét terheli, akik okozói voltak az ilyen rendetlenségnek.
65.11 Mi azért a béke és szeretet megőrzése végett azt tartjuk célszerűnek, hogy az apát mérlegelésétől függjön az ilyen tisztség a monostorban. 65.12 Ha lehetséges, dékánok intézzék a monostor különféle ügyeit, mint fentebb meghagytuk, az apát rendelései szerint, 65.13 hogy így - míg többen vannak megbízva -, egy ne kevélykedjék. 65.14 Ha pedig a helyi viszonyok úgy kívánják, vagy ha a közösség megokoltan és alázatosan kéri, és az apát is hasznosnak tartja, ő maga tegye meg perjelének azt, 65.15 akit az istenfélő testvérek tanácsával kiválaszt. 65.16 Ez a perjel aztán tisztelettel végezze azokat a feladatokat, amelyeket az apát reábíz, és semmit se tegyen az apát akarata és rendelése ellen. 65.17 Amennyivel ugyanis mások fölé helyezték, annyival gondosabban kell megtartania a Regula előírásait.
65.18 Ha pedig úgy találnák, hogy a perjel hibákkal van tele, vagy hogy gőgtől elvakulva felfuvalkodik, vagy rábizonyulna, hogy megveti a szent Regulát, négyízben szóval intsék meg. 65.19 Ha nem javul meg, őt is a Regula szerinti büntetéssel sújtsák. 65.20 Ha még így sem mutat javulást, fosszák meg perjeli rangjától. és mást tegyenek helyére, aki méltó erre. 65.21 Hogyha még ezután is nyugtalan és engedetlen a közösségben, vessék ki a monostorból. 65.22 Az apát azonban gondolja meg, hogy minden ítéletéről számot kell majd adnia Istennek, és ezért esetleg ne féltékenység vagy irigység lángja égjen szívében.
66. A monostor kapusai
66.1 A monostor kapujához rendeljenek egy idősebb okos testvért, aki értelmesen tud választ adni, és akit éltes kora nem enged elcsatangolni. 66.2 A kapusnak a kapu mellett legyen a szobája, hogy az érkezők őt ott mindig megtalálják, hogy tőle feleletet kaphassanak. 66.3 Mihelyt valaki kopogtat vagy egy szegény kiált, feleljen rá: "Hála legyen Istennek" vagy: "Adj áldást". 66.4 És azonnal istenfélelemből fakadó szelídséggel és buzgó szeretettel adjon választ. 66.5 Ha a kapusnak segítségre van szüksége, kapjon maga mellé egy fiatalabb testvért.
66.6 A monostort, ha lehetséges, úgy kell építeni, hogy minden szükséges dolog, mint a víz, malom, kert és különféle műhelyek a monostoron belül legyenek, 66.7 hogy a szerzeteseknek ne kelljen kint csatangolniuk, ami lelküknek éppen nem válik üdvére.
66.8 Azt akarjuk, hogy ezt a Regulát a közösségben gyakrabban olvassák fül, hogy senki a testvérek közül ne menthesse magát azzal, hogy nem ismeri.