Szent Benedek Regulája
Incipit textus regulae
[Regula appellatur ab hoc quod oboedientum dirigat mores]
I. De generibus monachorum
1 Monachorum quattuor esse genera manifestum est.
2 Primum coenobitarum, hoc est monasteriale, militans sub regula vel abbate.
3 Deinde secundum genus est anachoritarum, id est heremitarum, horum qui non conversationis fervore novicio, sed monasterii probatione diuturna, 4 qui didicerunt contra diabolum multorum solacio iam docti pugnare, 5 et bene exstructi fraterna ex acie ad singularem pugnam heremi, securi iam sine consolatione alterius, sola manu vel rachio contra vitia carnis vel cogitationum, Deo auxiliante, pugnare sufficiunt.
6 Tertium vero monachorum taeterrimum genus est sarabaitarum, qui nulla regula adprobati, experientia magistra, sicut aurum fornacis, sed in plumbi natura molliti, 7 adhuc operibus servantes saeculo fidem, mentiri Deo per tonsuram noscuntur. 8 Qui bini aut terni aut certe singuli sine pastore, non dominicis sed suis inclusi ovilibus, pro lege eis est desideriorum voluntas, 9 cum quidquid putaverint vel elegerint, hoc dicunt sanctum, et quod noluerint, hoc putant non licere.
10 Quartum vero genus est monachorum quod nominatur gyrovagum, qui tota vita sua per diversas provincias ternis aut quaternis diebus per diversorum cellas hospitantur, 11 semper vagi et numquam stabiles, et propriis voluntatibus et guilae illecebris servientes, et per omnia deteriores sarabaitis.
12 De quorum omnium horum miserrima conversatione melius est silere quam loqui. 13 His ergo omissis, ad coenobitarum fortissimum genus disponendum, adiuvante Domino, veniamus.
II. Qualis debeat esse abbas
1 Abbas qui praeesse dignus est monasterio semper meminere debet quod dicitur et nomen maioris factis implere. 2 Christi enim agere vices in monasterio creditur, quando ipsius vocatur pronomine, 3 dicente apostolo: Accepistis spiritum adoptionis filiorum, in quo clamamus: Abba, Pater.
4 Ideoque abbas nihil extra praeceptum Domini quod sit debet aut docere aut constituere vel iubere, 5 sed iussio eius vel doctrina fermentum divinae iustitiae in discipulorum mentibus conspargatur, 6 memor semper abbas quia doctrinae suae vel discipulorum oboedientiae, utrarumque rerum, in tremendo iudicio Dei facienda erit discussio. 7 Sciatque abbas culpae pastoris incumbere quidquid in ovibus paterfamilias utilitatis minus potuerit invenire. 8 Tantundem iterum erit ut, si inquieto vel inoboedienti gregi pastoris fuerit omnis diligentia adtributa et morbidis earum actibus universa fuerit cura exhibita, 9 pastor eorum in iudicio Domini absolutus dicat cum propheta Domino: iustitiam tuam non abscondi in corde meo, veritatem tuam et salutare tuum dixi; ipsi autem contemnentes spreverunt me, 10 et tunc demum inoboedientibus curae suae ovibus poena sit eis praevalens ipsa mors.
11 Ergo, cum aliquis suscipit nomen abbatis, duplici debet doctrina suis praeesse discipulis, 12 id est omnia bona et sancta factis amplius quam verbis ostendat, ut capacibus discipulis mandata Domini verbis proponere, duris corde vero et simplicior ibus factis suis divina praecepta monstrare.
13 Omnia vero quae discipulis docuerit esse contraria in suis factis indicet non agenda, ne aliis praedicans ipse reprobus inveniatur, 14 ne quando illi dicat Deus peccanti: Quare tu enarras iustitias meas et adsumis testamentum meum per os tuum? Tu vero odisti disciplinam et proiecisti sermones meos post te, 15 et: Qui in fratris tui oculo festucam videbas, in tuo trabem non vidisti.
16 Non ab eo persona in monasterio discernatur. 17 Non unus plus ametur quam alius, nisi quem in bonis actibus aut oboedientia invenerit meliorem. 18 Non convertenti ex servitio praeponatur ingenuus, nisi alia rationabilis causa exsistat. 19 Quod si ita, iustitia dictante, abbati visum fuerit, et de cuiuslibet ordine id faciet. Sin alias, propria teneant loca, 20 quia sive servus sive liber, omnes in Christo unum sumus et sub uno Domino aequalem servitutis militiam baiulamus, quia non est apud Deum personarum acceptio. 21 Solummodo in hac parte apud ipsum discernimur, si meliores ab aliis in operibus bonis et humiles inveniamur. 22 Ergo aequalis sit ab eo omnibus caritas, una praebeatur in omnibus secundum merita disciplina.
23 In doctrina sua namque abbas apostolicam debet illam semper formam servare in qua dicit: Argue, obsecra, increpa, 24 id est, miscens temporibus tempora, terroribus blandimenta, dirum magistri, pium patris ostendat affectum, 25 id est indisciplinatos et inquietos debet durius arguere, oboedientes autem et mites et patientes ut in melius proficiant obsecrare, neglegentes et contemnentes ut increpat et corripiat admonemus.
26 Neque dissimulet peccata delinquentium; sed et mox ut coeperint oriri radicitus ea ut praevalet amputet, memor periculi Heli sacerdotis de Silo. 27 Et honestiores quidem atque intellegibiles animos prima vel secunda admonitione verbis corripiat, 28 improbos autem et duros ac superbos vel inoboedientes verberum vel corporis castigatio in ipso initio peccati coerceat, sciens scriptum: Stultus verbis non corrigitur, 29 et iterum: Percute filium tuum virga et liberabis animam eius a morte.
30 Meminere debet semper abbas quod est, meminere quod dicitur, et scire quia cui plus committitur, plus ab eo exigitur. 31 Sciatque quam difficilem et arduam rem suscipit regere animas et multorum servire moribus, et alium quidem blandimentis, alium vero increpationibus, alium suasionibus; 32 et secundum uniuscuiusque qualitatem vel intellegentiam, ita se omnibus conformet et aptet ut non solum detrimenta gregis sibi commissi non patiatur, verum in augmentatione boni gregis gaudeat. 33 Ante omnia, ne dissimulans aut parvipendens salutem animarum sibi commissarum, ne plus gerat sollicitudinem de rebus transitoriis et terrenis atque caducis, 34 sed semper cogitet quia animas suscepit regendas, de quibus et rationem redditurus est.
35 Et ne causetur de minori forte substantia, meminerit scriptum: Primum quaerite regnum Dei et iustitiam eius, et haec omnia adicientur vobis, 36 et iterum: Nihil deest timentibus eum.
37 Sciatque quia qui suscipit animas regendas paret se ad rationem reddendam, 38 et quantum sub cura sua fratrum se habere scierit numerum, agnoscat pro certo quia in die iudicii ipsarum omnium animarum est redditurus Domino rationem, sine dubio addita et suae animae. 39 Et ita, timens semper futuram discussionem pastoris de creditis ovibus, cum de alienis ratiociniis cavet, redditur de suis sollicitus, 40 et cum de monitionibus suis emendationem aliis subministrat ipse efficitur a vit iis emendatus.
III. De adhibendis ad consilium fratribus
1 Quotiens aliqua praecipua agenda sunt in monasterio, convocet abbas omnem congregationem et dicat ipse unde agitur, 2 et audiens consilium fratrum tractet apud se et quod utilius iu dicaverit faciat. 3 Ideo autem omnes ad consilium vocari diximus quia saepe iuniori Dominus revelat quod melius est. 4 Sic autem dent fratres consilium cum omni humilitatis subiectione, et non praesumant procaciter defendere quod eis visum fuerit, 5 et magis in abbatis pendat arbitrio, ut quod salubrius esse iudicaverit ei cuncti oboediant. 6 Sed sicut discipulos convenit oboedire magistro, ita et ipsum provide et iuste condecet cuncta disponere.
7 In omnibus igitur omnes magistram sequantur regulam, neque ab ea temere declinetur a quoquam. 8 Nullus in monasterio proprii sequatur cordis voluntatem, 9 neque praesumat quisquam cum abbate suo proterve aut foris monasterium contendere.
10 Quod si praesumpserit, regulari disciplinae subiaceat. 11 Ipse tamen abbas cum timore Dei et observatione regulae omnia faciat, sciens se procul dubio de omnibus iudiciis suis aequissimo iudici Deo rationem redditurum.
12 Si qua vero minora agenda sunt in monasterii utilitatibus, seniorum tantum utatur consilio, 13 sicut scriptum est: Omnia fac cum consilio et post factum non paeniteberis.
1. A szerzetesek fajai
1.1 Tudjuk, hogy a szerzetesnek négy faja van.
1.2 Az első a cenobitáké; ezek monostorban laknak, rendszabály és apát vezetésével küzdenek.
1.3 Második az anakorétáké vagyis a remetéké. Ezek nem a szerzeteséletnek kezdő nekibuzdulásával, hanem a monostorban való huzamosabb próbatétel útján lesznek azok. 1.4 Ezek sok társuk segítségével megtanultak az ördög ellen küzdeni, 1.5 és jól felkészülve testvéreik csatasorából magános harcra nyugodtan a pusztába vonulhatnak, puszta kézzel és karral bátran tudnak harcolni Isten segítségével a test és a gondolatok bűnei ellen.
1.6 A szerzetesek harmadik, mégpedig igen rossz fajtája a szarabaitáké. Ezek még nem állták ki sem egy regulának, sem a tapasztalat tanításának próbáját, mint az arany a tűzét, hanem puhák még, mint az ólom, 1.7 cselekedeteikben még ragaszkodnak a világhoz, és nyilvánvalóan csak hazudnak Istennek hajkoronájukkal. 1.8 Ezek ketten vagy hárman, vagy éppen egyenként, pásztor nélkül nem az Úr, hanem saját maguk aklába zárkóznak; törvény gyanánt áll előttük vágyaik kívánsága, 1.9 midőn azt, amit maguk elgondolnak és kiválasztanak, szentnek mondják, és amit nem akarnak, azt tilosnak tartják.
1.10 Végül a szerzetesek negyedik faját girovágusnak mondják. Ezek egész életükön át más-más tartományban élnek, háromnégy napon majd ebbe, majd abba a kolostorba szállnak vendégül. 1.11 Mivel folyton csavarognak, soha meg nem állapodnak, saját akaratuknak és a torkosság ingereinek szolgálnak, minden tekintetben rosszabbak a szarabitáknál.
1.12 Mindezek nyomorult életmódjáról jobb hallgatni, mint beszélni. 1.13 Hagyjuk tehát őket és Isten segítségével térjünk át az igen derék fajta, a cenobiták életének elrendezésére.
2. Milyennek kell lennie az apátnak?
2.1 Az apát, aki méltó arra, hogy monostor élén álljon, mindig tartsa emlékezetében, hogy minek nevezik, és az elöljáró nevének tettekkel feleljen meg. 2.2 Hisszük ugyanis, hogy Krisztus helyettese a monostorban, mivel az ő egyik nevével szólítjuk meg 2.3 az Apostol szavai szerint: "Megkaptátok a gyermekké fogadás Lelkét, akiben azt kiáltjuk: Abba, Atyánk!" (Róm 8, 15).
2.4 Éppen azért az apát semmit se tanítson, rendeljen vagy parancsoljon, ami az Úr törvénye ellen van, 2.5 hanem parancsa és tanítása az isteni igazság kovászaként áradjon szét a tanítványok szívében. 2.6 Mindig gondoljon arra az apát, hogy mindkét dolog, mind az ő tanítása, mind tanítványai engedelmessége szigorú vizsgálat tárgya lesz az Isten félelmetes ítélete során. 2.7 Tudja meg azt is az apát, hogy a pásztor hibájának róják fel, ha a Gazda bármily tekintetben kelleténél kevesebb hasznot talál juhaiban. 2.8 De épp úgy áll az is, hogy ha nyughatatlan és engedetlen nyájára a pásztor egész gondosságával ügyelt, és minden gondját a bűnös tetteik megjavítására fordította: 2.9 az ilyen pásztor az Úr ítéletében megkapja fölmentését, és elmondhatja az Úrnak a prófétával: "Igazságodat nem rejtettem el szívemben, igazmondásodról és üdvösségedről szólottam, ők pedig megvetve megvetettek engem" (Zsolt 39, 11 és Iz 1, 2). 2.10 Akkor aztán a gondossága iránt engedetlen juhoknak meglesz büntetésük, a rajtuk erőt vevő halál.
2.11 Amikor tehát valaki az apát nevét elvállalja, annak kettős tanítással kell vezetnie tanítványait: 2.12 azaz mindazt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval: úgyhogy fogékony lelkű tanítványainak szóval adja elő az Úr parancsait, a keményszívűeknek és együgyűbbeknek pedig tetteivel mutassa az isteni törvényeket.
2.13 Amit pedig azokkal ellenkezőnek jelent ki tanítványai előtt, tetteivel jelezze, hogy olyat nem szabad tenni, hogy "míg másokat oktat, maga elvetésre méltó ne legyen" (1 Kor 9,27). 2.14 Nehogy egyszer majd neki, vétkesnek ezt mondja az Isten: "Miért hirdeted te igazságaimat, s veszed szájadra szövetségemet? Hiszen gyűlölted a fegyelmet, és szavaimat félredobtad magadtól!" (Zsolt 49, 16-17). 2.15 És: "Ki testvéred szemében megláttad a szálkát, a tiedben nem vetted észre a gerendát" (Mt 7, 3).
2.16 Ne legyen személyválogató a monostorban. 2.17 Egyiket a másiknál ne szeresse jobban, csak akkor, ha valakit a jó cselekedetekben vagy az engedelmességben jobbnak talál. 2.18 A szabad szülőktől származottat ne tegye elébe a rabszolgasorból megtérőnek, hacsak valami ésszerű ok nem forog fenn. 2.19 De ha az apát az igazságosságnak megfelelően ezt tartaná jónak, járjon el így az egyesek sorrendjére vonatkozóan; különben pedig ki-ki saját halyét tartsa meg, 2.20 mivel akár rabszolga, akár szabad valaki, Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk, és egy Úr alatt ugyanannak a katonáskodásnak és rabszolgaságnak terhét viseljük, "mert nincs személyválogatás Istennél" (Róm 2, 11). 2.21 Ő csak akkor tesz különbséget közöttünk, ha jó cselekedetekben másoknál jobbnak és alázatosabbnak talál. 2.22 Egyforma legyen tehát benne a szeretet mindenki iránt, s mindenkit érdeme szerint ugyanazon fegyelem alatt tartson.
2.23 Tanításában pedig az apát mindenben tartsa meg az Apostolnak a példáját, amennyiben azt mondja: "Ints, kérj, feddj" (2 Tim 4, 2). 2.24 Vagyis: mindig az időnek megfelelően majd ijesszen, majd gyöngéd legyen; mutassa a mester keménységét és az atya jóságát; 2.25 azaz arra figyelmeztetjük, hogy a fegyelmetleneket és nyughatatlanokat keményen intse meg, - az engedelmeseket pedig, továbbá a szelídeket és türelmeseket kérje, hogy még jobban haladjanak előre, - a hanyagokat és a parancsok megvetőit végül feddje és büntesse meg.
2.26 Ne nézze el a vétkesek hibáit, hanem amennyire bírja, mindjárt keletkezésükben gyökerestül irtsa ki. Mindig emlékezzék Hélinek, a silói papnak veszedelmes sorsára. 2.27 A tisztelettudó és értelmes lelkeket első- és másodízben szóval figyelmeztesse. 2.28 A gonoszokat ellenben és a megátalkodottakat, a kevélyeket és engedetleneket mindjárt a bűn keletkezésekor vesszőzéssel vagy más testi büntetéssel fenyítse meg, hiszen ismeri az Írást: "A balgát a szó meg nem javítja" (Péld 29, 19). 2.29 És másutt: "Vesszővel verd meg fiaidat, és megszabadítod lelkét a haláltól!" (Péld 23, 14).
2.30 Az apát mindenkor gondoljon arra, hogy mi ő, és hogy minek nevezik, és tudja meg, hogy akire többet bíztak, attól többet is kívánnak. 2.31 Tudja, hogy milyen nehéz és terhes föladatot vállalt magára: a lelkek irányítását és sokféle emberek szokásainak szolgálatát. Az egyiket ugyanis gyengédséggel, a másikat dorgálással, a harmadikat rábeszéléssel vezesse. 2.32 Mindenkihez sajátos jelleme és értelmessége szerint alkalmazkodjék, hogy ne csak a rábízott nyájnak ne vallja kárát, de a jó nyájnak gyarapodásán is örvendhessék. 2.33 Mindenekelőtt el ne hanyagolja a reábízott lelkek üdvét vagy azt kicsinek ne tartsa, mert túlságosan sok a gondja a mulandó és esendő és földi dolgokra, 2.34 hanem mindig gondolja meg, hogy a lelkek vezetését vállalta, s róluk számot is kell majd adnia.
2.35 És hogy a csekély vagyont ne hozza fel esetleg mentségül, emlékezzék meg mindig az Írásról: "Keressétek először az Isten országát és annak igzságát, és mindezek hozzáadatnak nektek" (Mt 6, 33). 2.36 És másutt: "Semmi sem hiányzik azoknak, kik félik őt" (Zsolt 33, 10).
2.37 És tudja meg, hogy aki a lelkek vezetését vállalta magára, az készüljön is a számadásra. 2.38 Bármilyen nagy számmal vannak is testvérek gondviselésére bízva, legyen szilárdan meggyőződve, hogy az ítélet napján mindezekről a lelkekről számot kell adnia az Úrnak, s azon felül mindenesetre a saját lelkéről is. 2.39 Így, míg pásztorként állandóan félnie kell a jövendő vizsgálattól a rábízott juhok miatt, míg aggódik a másokról való számadás miatt, a magáéról is gondoskodik. 2.40 Midőn intéseivel mások javításán munkálkodik, maga is megtisztul a vétkektől.
3. A testvéreket meg kell hívni a tanácskozásra
3.1 Valahányszor valami fontos tennivaló fordul elő a monostorban, hívja egybe az apát az egész közösséget, és adja elő maga, hogy miről van szó. 3.2 És miután meghallgatta a testvérek tanácsát, mérlegelje magában, s amit hasznosabbnak ítél, azt cselekedje. 3.3 Azért mondjuk, hogy mindnyájukat hívja meg a tanácsra, mivel gyakran a fiatalabbnak nyilatkoztatja ki az Úr azt, ami jobb. 3.4 A testvérek pedig adjanak alázatosan, teljes alárendeltséggel tanácsot, nézetüket pedig makacsul védeni ne merészeljék, 3.5 és inkább az apát ítélete legyen a döntő, úgyhogy amit ő üdvösebbnek ítél, annak mindnyájan engedelmeskedjenek. 3.6 De ahogy tanítványokhoz illik, hogy szót fogadjanak mesterüknek, úgy az is illő, hogy ő megfontoltan és igazságosan rendezzen el mindent.
3.7 Tehát mindnyájan mindenben kövessék a Regulát, mint tanítójukat, és attól senki vakmerően el ne térjen. 3.8 Senki a monostorban ne kövesse saját szíve akaratát, 3.9 és ne is merészeljen arcátlanul vagy éppen a monostoron kívül apátjával szembeszállni.
3.10 Ha pedig valaki mégis megtenné ezt, a Regula által előírt büntetéssel sújtsák. 3.11 De maga az apát is mindent istenfélelemmel és a Regula megtartásával tegyen, hiszen nagyon jól tudja, hogy minden ítéletéről Istennek, a legigazibb bírónak ad majd számot.
3.12 Ha pedig valami kisebb elintéznivaló akad a monostor ügyeiben, csak a szeniorok tanácsával éljen. 3.13 Miként az Írás mondja: "Mindent tanácskéréssel tégy, és a cselekedet után nem fogsz bánkódni" (Sir 32, 24 és Péld 31, 3).