Szent Benedek Regulája
LIII. De hospitibus suscipiendis
1 Omnes supervenientes hospites tamquam Christus suscipiantur, quia ipse dicturus est: Hospis fui et suscepistis me; 2 et omnibus congruus honor exhibeatur, maxime domesticis fidei et peregrinis.
3 Ut ergo nuntiatus fuerit hospis, occurratur ei a priore vel a fratribus cum omni officio caritatis, 4 et primitus orent pariter, et sic sibi socientur in pace. 5 Quod pacis osculum non prius offeratur nisi o ratione praemissa, propter illusiones diabolicas.
6 In ipsa autem salutatione omnis exhibeatur humilitas omnibus venientibus sive discedentibus hospitibus: 7 inclinato capite vel prostrato omni corpore in terra, Christus in eis adoretur qui et suscipitur. 8 Suscepti autem hospites ducantur ad orationem et postea sedeat cum eis prior aut cui iusserit ipse. 9 Legatur coram hospite lex divina ut aedificetur, et post haec omnis ei exhibeatur humanitas. 10 Ieiunium a priore frangatur propter hospitem, nisi forte praecipuus sit dies ieiunii qui non possit violari; 11 fratres autem consuetudines ieiuniorum prosequantur. 12 Aquam in manibus abbas hospitibus det; 13 pedes hospitibus omnibus tam abbas quam cuncta congregatio lavet; 14 quibus lotis, hunc versum dicant: Suscepimus, Deus, misericordiam tuam in medio templi tui.
15 Pauperum et peregrinorum maxime susceptioni cura sollicite exhibeatur, quia in ipsis magis Christus suscipitur; nam divitum terror ipse sibi exigit honorem.
16 Coquina abbatis et hospitum super se sit, ut, incertis horis supervenientes hospites, qui numquam desunt monasterio, non inquietentur fratres. 17 In qua coquina ad annum ingrediantur duo fratres qui ipsud officium bene impleant. 18 Quibus, ut indigent, solacia amministrentur, ut absque murmuratione serviant, et iterum, quando occupationem minorem habent, exeant ubi eis imperatur in opera. 19 Et non solum ipsis, sed et in omnibus officiis monasterii ista sit consideratio, 20 ut quando indigent solacia adcommodentur eis, et iterum quando vacant oboediant imperatis.
21 Item et cellam hospitum habeat adsignatam frater cuius animam timor Dei possidet; 22 ubi sint lecti strati sufficienter. Et domus Dei a sapientibus et sapienter administretur.
23 Hospitibus autem cui non praecipitur ullatenus societur neque conloquatur; 24 sed si obviaverit aut viderit, salutatis humiliter, ut diximus, et petita benedictione pertranseat, dicens sibi non licere colloqui cum hospite.
LIV. Si debeat monachus litteras vel
aliquid suscipere
1 Nullatenus liceat monacho neque a parentibus suis neque a quoquam hominum nec sibi invicem litteras, eulogias vel quaelibet munuscula accipere aut dare sine praecepto abbatis. 2 Quod si etiam a parentibus suis ei quicquam directum fuerit non praesumat suscipere illud, nisi prius indicatum fuerit abbati. 3 Quod si iusserit suscipi, in abbatis sit potestate cui illud iubeat dari, 4 et non contristetur frater cui forte directum fuerat, ut non detur occasio diabolo. 5 Qui autem aliter praesumpserit, disciplinae regulari subiaceat.
LV. De vestiario vel calciario fratrum
1 Vestimenta fratribus secundum locorum qualitatem ubi habitant vel aerum temperiem dentur, 2 quia in frigidis regionibus amplius indigetur, in calidis vero minus. 3 Haec ergo consideratio penes abbatem est.
4 Nos tamen mediocribus locis sufficere credimus monachis per singulos cucullam et tunicam 5 cucullam in hieme vellosam, in aestate puram aut vetustam 6 et scapulare propter opera, indumenta pedum pedules et caligas.
7 De quarum rerum omnium colore aut grossitudine non causentur monachi, sed quales inveniri possunt in provincia qua degunt aut quod vilius comparari possit. 8 Abbas autem de mensura provideat ut non sint curta ipsa vestimenta utentibus ea, sed mensurata.
9 Accipientes nova, vetera semper reddant in praesenti reponenda in vestiario propter pauperes. 10 Sufficit enim monacho duas tunicas et duas cucullas habere propter noctes et propter lavare ipsas res; 11 iam quod supra fuerit superfluum est, amputari debet. 12 Et pedules et quodcumque est vetere reddant dum accipiunt novum.
13 Femoralia hii qui in via diriguntur de vestario accipiant, quae revertentes lota ibi restituant. 14 Et cucullae et tunicae sint aliquanto a solito quas habent modice meliores; quas exeuntes in via accipiant de vestiario et revertentes restituant.
15 Stramenta autem lectorum sufficiant matta, sagum et lena, et capitale.
16 Quae tamen lecta frequenter ab abbate scrutinanda sunt propter opus peculiare, ne inveniatur; 17 et si cui inventum fuerit quod ab abbate non accepit, gravissimae disciplinae subiaceat. 18 Et ut hoc vitium peculiaris radicitus amputetur, dentur ab abbate omnia quae sunt necessaria, 19 id est cuculla, tunica, pedules, caligas, bracile, cultellum, graphium, acum, mappula, tabulas, ut omnis auferatur necessitatis excusatio.
20 A quo tamen abbate semper consideretur illa sententia Actuum Apostolorum, quia dabatur singulis prout cuique opus erat. 21 Ita ergo et abbas consideret infirmitates indigentium, non malum voluntatem invidentium; 22 in omnibus tamen iudiciis suis Dei retributionem cogitet.
LVI. De mensa abbatis
1 Mensa abbatis cum hospitibus et peregrinis sit semper. 2 Quotiens tamen minus sunt hospites, quos vult de fratribus vocare in ipsius sit potestate. 3 Seniore tamen uno aut duo semper cum fratribus dimittendum propter disciplinam.
LVII. De artificibus monasterii
1 Artifices si sunt in monasterio cum omni humilitate faciant ipsas artes, si permiserit abbas. 2 Quod si aliquis ex eis extollitur pro scientia artis suae, eo quod videatur aliquid conferre monasterio, 3 hic talis erigatur ab ipsa arte et denuo per eam non transeat, nisi forte humiliato ei iterum abbas iubeat.
4 Si quid vero ex operibus artificum venumdandum est, videant ipsi per quorum manus transigenda sint ne aliquam fraudem praesumant.
5 Memorentur semper Ananiae et Safirae, ne forte mortem quam illi in corpore pertulerunt, 6 hanc isti vel omnes qui aliquam fraudem de rebus monasterii fecerint in anima patiantur.
7 In ipsis autem pretiis non surripiat avaritiae malum, 8 sed semper aliquantulum vilius detur quam ab aliis saecularibus dari potest, 9 ut in omnibus glorificetur Deus.
53. A vendégek befogadása
53.1 Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: "Idegen voltam, és befogadtatok engem" (Mt 25, 35). 53.2 Mindenkinek adják meg a megfelelő tiszteletet, de elsősorban a hitben testvéreinknek és a zarándokoknak.
53.3 Mihelyt tehát vendéget jelentenek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek. 53.4 Először együtt imádkozzanak, és csak azután váltsanak békecsókot. 53.5 Ezt cselvetései miatt.
53.6 Minden érkező vagy távozó vendéget teljes alázatossággal köszöntsenek: 53.7 meghajtott fővel vagy egészen arcra borulva imádják benne Krisztust, akit csakugyan be is fogadtak. 53.8 Ha a fogadás megtörtént, vezessék a vendéget az imádságra, azután üljön le velük az elöljáró vagy akit ő kirendel. 53.9 Olvassanak föl a vendég előtt a Szentírásból, hogy épüljön, aztán pedig teljes szeretetszolgálattal legyenek iránta. 53.10 Az elöljáró a vendég kedvéért megszegheti böjtöt, hacsak nincs különben is böjti nap, amelyet nem szabad megszegni, 53.11 de a testvérek folytassák szokott böjtjüket. 53.12 Az apát adjon vizet a vendégek kezére, 53.13 s minden vendég lábát az apát is, az egész közösség is mossa meg. 53.14 Lábmosás után ezt a verset imádkozzák: "Befogadtuk, Istenünk, irgalmadat templomod belsejében" (Zsolt 47, 10).
53.15 Kiváló nagy gondot fordítsanak a szegények és zarándokok befogadására, mert bennük még inkább fogadjuk Krisztust; míg a gazdagokkal szemben érzett félelem maga is tisztelet vált ki.
53.16 Az apát és a vendégek számára legyen külön konyha, hogy a bizonytalan időben érkező vendégek, - hisz a monostorban az ilyenek sohasem hiányoznak -, ne zavarják a testvéreket. 53.17 Erre a konyhára egész évre két testvért rendeljenek ki, akik jól el tudják látni ezt a munkát. 53.18 Szükség esetén adjanak melléjük segítőket, hogy zúgolódás nélkül szolgáljanak. Viszont ha kevesebb az elfoglaltságuk, menjenek munkára oda, ahova rendelik őket. 53.19 De ne csak őnáluk, hanem a monostor minden munkakörében ez legyen az elv: 53.20 amikor szükséges, segítséget adjanak nekik, viszont ha nincs dolguk, engedelmesen tegyék meg, amit parancsolnak.
53.21 A vendégek lakását is olyan testvérre bízzák, kinek lelkét istenfélelem tölti el. 53.22 Legyen ott kellő számban ágy készen. Az Isten házát bölcsek bölcsen kormányozzák.
53.23 A vendégekhez pedig, aki arra parancsot nem kap, semmiképpen ne csatlakozzék, és velük beszédbe ne elegyedjék, 53.24 hanem ha találkozik velük vagy meglátja őket, alázatosan köszönjön, amint mondottuk, és áldáskérés után menjen tovább azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad a vendéggel beszélgetnie.
54. Szabad-e a szerzetesnek levelet
vagy más valamit elfogadnia?
54.1 Semmiképpen se legyen szabad a szerzetesnek sem szüleitől sem bárki mástól, de egymástól sem, akár levelet, akár eulogiát vagy bármi csekély ajándékot elfogadnia vagy adnia az apát engedélye nélkül. 54.2 Még ha szülei küldenének is neki valamit, ne merje elfogadni előbb, hacsak be nem jelenti az apátnak. 54.3 Ha megengedi is annak elfogadását, még mindig az apát hatalmában áll, hogy kinek akarja adni. 54.4 Ilyenkor az a testvér, akinek szánva volt, ne szomorkodjék, hogy ne adjon alkalmat az ördögnek. 54.5 Aki másképpen merészel cselekedni, azt a Regula előírása szerint büntessék meg.
55. A testvérek ruházata és lábbelije
55.1 Ruhákat a testvérek lakóhelyüknek és az éghajlatnak megfelelően kapjanak, 55.2 mivel hideg vidéken többre van szükségük, melegen pedig kevesebbre. 55.3 Ennek megítélése tehát az apátra tartozik.
55.4 Mégis azt hisszük, hogy mérsékelt éghajlatú helyeken minden szerzetes számára elég egy kukulla és egy tunika, - 55.5 mégpedig télen egy vastagabb, gyapjas kukulla, nyáron pedig egy könnyű, viseltes -, 55.6 továbbá a munka miatt a skapuláré; lábbelinek pedig cipő és szandál.
55.7 Ezeknek a ruháknak színe vagy durvasága miatt ne okoskodjanak a szerzetesek, hanem viseljenek olyat, amilyen azon a vidéken található vagy éppen olcsóbban megszerezhető. 55.8 Az apát azonban gondoskodjék a ruhák mértékéről, hogy ne legyenek rövidek azoknak, akik hordják, hanem rájuk illők.
55.9 Amikor újat kapnak, azonnal adják vissza mindig a régit, hogy a szegények számára a ruhatárba helyezhessék. 55.10 Elégséges ugyanis, ha a szerzeteseknek két tunikájuk és két kukullájuk van, az éjszakák és a mosás miatt. 55.11 Ami ezen felül van, az fölösleges, s ezért el kell venni. 55.12 A lábbeliket és minden avult holmit adjanak vissza, ha újat kapnak.
55.13 Akiket útra küldenek, kapjanak a ruhatárból nadrágot, melyet hazatérésük után kimosva ismét adjanak vissza. 55.14 A kukullák és tunikák is legyenek ilyenkor valamivel jobbak a szokottnál, amilyeneket viselnek. Ezeket is útrakelésükkor a ruhatárból kapják, és hazatérésük után oda adják vissza.
55.15 Ágyneműnek legyen elég egy gyékény, egy könnyebb és egy melegebb takaró és egy fejvánkos.
55.16 De ezeket az ágyakat az apát többször vizsgálja meg, nem található-e ott valami magántulajdon. 55.17 És ha valakinél találnak valamit, amit nem az apáttól kapott, azt a legszigorúbban büntessék meg. 55.18 Hogy a magánbirtoklásnak ezt a bűnét gyökeresen kiirtsák, adjon meg az apát minden szükségeset, 55.19 azaz kukullát és tunikát, cipőt, övet, kést, íróvesszőt, tűt, írótáblát, hogy senki se menthesse magát azzal, hogy szükséget szenvedett valamiben.
55.20 Az apát egyébként tartsa mindig szeme előtt az Apostolok Cselekedeteinek ezt a mondását: "Minden egyesnek annyit adtak, amennyire kinek-kinek szüksége volt" (ApCsel 4, 35). 55.21 Tehát az apát is így vegye tekintetbe a szűkölködők gyengeségét, ne pedig a gyűlölködők irigy rosszakaratát. 55.22 De minden intézkedésében gondoljon arra, hogy az Isten mindent megfizet.
56. Az apát asztala
56.1 Az apát mindig együtt étkezzék a vendégekkel és a zarándokokkal. 56.2 Amikor azonban nincs vendég, joga legyen a testvérek közül asztalához meghívni azt, akit akar. De a fegyelem miatt egy-két szenior mindig maradjon a testvérekkel.
57. A monostor kézműves tagjai
57.1 Ha vannak a monostorban kézművesek, ezek - ha az apát megengedi -, teljes alázatossággal gyakorolják mesterségüket. 57.2 De ha valamelyik a munkájában való ügyessége miatt gőgös lenne, mert azt hiszi, hasznára van a monostornak, 57.3 az ilyet tiltsák el mesterségétől, és ne térjen ahhoz vissza, hacsak meg nem alázza magát, és újra parancsot nem kap az apáttól.
57.4 Ha pedig a kézművesek munkájából valamit el kell adni, akkor azok, akiknek kezén az megfordul, óvakodjanak minden csalástól.
57.5 Gondoljanak mindig Ananiásra és Szafirára, hogy a halált, amit ezek testileg szenvedtek el, 57.6 ők és mindazok, akik a monostor javait csalással kezelik, lelkileg el ne szenvedjék.
57.7 Az árak megszabását illetően pedig föl ne bukkanjon a kapzsiság bűne; 57.8 sőt mindig valamivel olcsóbban adják, mint a világiak adhatják, 57.9 "hogy mindenben dicsőíttessék az Isten" (1 Pét 4, 11).